| Bemutatkozás |
Élményparkból életpark |
||
Van az országban egy különös hely, ahol nem csupán élmények sokasága vár bennünket, hanem ahol az életünk is örökre megváltozhat... Látogassanak el velünk Markó Judit és Lek János birodalmába! |
||
A fővárosi forgatagból bő egy óra alatt juthatunk a nógrádi dombok ölelésében elterülő falucska, Nőtincs szélén működő Seholsziget Élményparkba. A hangulatos völgyben indiántáborra emlékeztető, cölöpökön álló házikók sorakoznak. Mellettük lovarda, lóistállók, kupola, kovácsműhely, csibetanoda. Az erdő aljában láma, alpaka, kecske, szamár, s ha az alkotóműhelybe érünk, Pákó, a tört szárnyú ausztrál papagáj köszönt bennünket. Ha kirándulni van kedvünk, lovas vagy postakocsival is útra kelhetünk, hetente egy alkalomra bibliaórán is részt vehetünk. A tulajdonos házaspár évek óta Budapesten élt, mígnem egy kirándulásuk alkalmával első látásra beleszerettek a mesés vidékbe. Előbb csak hétvégi házat álmodtak a területre, ám ahogyan hozzáláttak az építkezéshez, táborhelyet, majd élményparkot alakítottak ki. |
||
Azt hiszem, nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy városi ember belefogjon egy ilyen vállalkozásba. |
||
| János: Ha az ember nem akar változtatni, egy idő után egyhangúvá válik az élete. A meglévő saját kis tőkénket fektettük be először, aztán sikeresen pályáztunk, s így kitelepítettük a bevásárlóközpontokban működő játszóházunkat a természetbe. Egyébként anyai ágon vidékről, Tarpáról származom, az eredeti foglalkozásom elektroműszerész, de nagyon szeretek festeni, rajzolni is. A park épületei és játszórészei a Mi ötleteink alapján készültek. Judit: Én a Csallóközben, egy kis faluban nőttem föl, és fiatalon, a nyolcvanas években Ausztráliába indultam szerencsét próbálni. Több mint tíz évet éltem kint. Miután hazajöttem, Budapesten telepedtem le. Gyógypedagógus vagyok, és a játszóházunkban dolgoztam én is. Annak ellenére, hogy mindig emberek között nyüzsögtem, a természet csendje, békéje is vonzott. |
||
| Ezek szerint zökkenőmentes volt az életformaváltás? | ||
| János: Túlzás lenne ezt állítani, hiszen a mezőgazdasághoz egyikünk sem értett. Mindent menet közben tanultunk meg: kecskét fejni, csirkéket keltetni, lovakat gondozni... Hamarosan rájöttünk arra is, hogy a lovak szeretete még nem egyenlő az ismeretükkel, így ezt a tudást valahonnan pótolnunk kellett, hogy a lovardánk szakszerűen működhessen. Egyik táborunkban a lovasoktatónk javasolta, hogy keressük meg a mesterét, Loós Sándort, aki mindent tud a lovakról. | ||
| És akiről hamarosan az is kiderült, hogy hívő ember... | ||
| Judit: Egy teljes évig semmit nem tudtunk erről, mint kiváló szakembert foglalkoztattuk. Igaz, rácsodálkoztunk a mérhetetlen nyugalmára, türelmére és kiegyensúlyozottságára, lenyűgözött bennünket az, ahogyan az emberekkel bánt. Az ő biztatására elkezdtünk mi is lovagolni tanulni. A tízéves alapképzést ötvenévesen nem könnyű bepótolni, de a tanítás remek alkalmat kínált a személyes beszélgetésekre. Egy ilyen foglalkozáson, amikor nagyon elkeseredett voltam, kibuggyant belőlem a kérdés, hogy "Sándor, mitől ilyen kiegyensúlyozott, mitől tudja ilyen fantasztikusan kezelni a kapcsolatait?". "Jézussal kell járnia, Judit, ha szabad akar lenni!" - kaptam a meglepő választ. Jézus neve nem számított idegennek nekem, hiszen vallásosan neveltek, de például sejtelmem sem volt arról, hogyan imádkozzam. Ahogyan egyre többet beszélgettünk ezekről a témákról, úgy kezdett nyiladozni a hitem is. | ||
| És hogyan indult el a bibliaóra? | ||
| János: Egyrészt én is sok mindent kérdezgettem Sándortól a lovasoktatások alatt, másrészt a dolgozóink közül is többen be-bekapcsolódtak ezekbe a beszélgetésekbe. Így született meg a gondolat, hogy mi lenne, ha Sándor rendszeresen tanítana minket az Igéből. Előbb csak a munkatársaknak szerveztünk bibliaórát péntekenként, majd a táborozóinknak szombatonként. Erre már a faluból is elkezdtek járni néhányan. | ||
| Miként formálta mindez az Önök személyes életét? | ||
| Judit: Egy idő után kaptam egy Bibliát Sándortól. Istenem, de sokszor kinyitottam, és vissza is csuktam olvasatlanul! De amint Sándor elkezdte magyarázni a történeteket, és mindig a mi életünkre próbálta lefordítani, én is a kezembe vettem, és olvasgatni kezdtem. Majd Sándor mindannyiunkat meghívott az imaházba a bizonyságtételére, s ez szintén nagy hatással volt rám. János: Még ezelőtt baleset ért engem: egy csikó megrántott, és öt métert repültem. A mutatóujjam megrepedt, hónapokig nem tudtam megfogni semmit, még az ecsetet sem. Úgy is mondhatnám: Isten kivette a kezemből a szerszámot, hogy a Bibliát föl tudjam venni. Ugyanis a polcomon jól látható helyen ott állt a Biblia, amelyet édesanyám adott nekem még harminc évvel ezelőtt, és amelyet mindig, mindenhova magammal vittem, de sosem nyitottam ki. Most megtettem, sőt rendszeresen olvastam, a feleségemmel közösen is. Az igazi döntést azonban ekkor még egyikünk sem tudta meghozni. |
||
| Mi hozta el a fordulatot? | ||
| János: Egy 2009. szilveszteri konfliktus. Úgy összevesztünk, hogy mindketten slusszkulcsot ragadtunk, ketten két irányba akartunk indulni. Mielőtt azonban ki-ki beült volna a maga autójába, gondoltuk, utoljára még leülünk, és olvasunk a Bibliából, hátha kapunk valami üzenetet, amely helyreállíthatja a kapcsolatunkat. Nagyon szerettük a Szeretethimnuszt és a Lélek gyümölcseiről szóló részt az Újszövetségből, most is itt nyitottuk ki. Miután befejeztük az olvasást, összeölelkeztünk, s azt mondtuk, meg kell harcolnunk ezt a harcot. Másnap, újévkor Sándoréknál ebédeltünk, estig beszélgettünk, és elhatároztuk, hogy új életet kezdünk. Édesanyám nagyon boldog volt a hírtől. Azt mondta, hogy ő mindig hitte, hogy ez egyszer be fog következni, hiszen egész életében ezért imádkozott. | ||
| Mi terhelte meg akkor ennyire a kapcsolatukat, hogyan jutott a szakítás küszöbéig a házasságuk? | ||
| János: A felnőtt fiam hozzánk költözött, és a parkban dolgozott, így egyszerre jelentkezett közöttünk a szülő-gyerek és a főnök-beosztott konfliktus, ráadásul Judittal sem volt felhőtlen a kapcsolatuk. Mi ugyanis a második házasságunkban élünk, s mindkettőnknek külön-külön vannak gyermekei. Judit: A legnagyobb baj az volt, hogy elhittük: mi magunk is meg tudjuk oldani a problémáinkat, Isten nélkül. Számtalanszor elkövettem ugyanazt a hibát, amelyet az első házasságomban is, a türelmetlenségem, a személyválogatásom sok bonyodalom okozója lett. Most is küzdök önmagammal, és azt tapasztalom, hogy egyetlen napot sem lehetek Isten nélkül. Vele kelek, vele fekszem. János: Számomra mindent jelentett a munka, hajszoltam a pénzt, hogy még ez is, még az is meglegyen, és közben alig szántam időt a gyerekeimre, a feleségemre. Mire mindent megvettem, fölépítettem, eltelt húsz év, a házasságom pedig közben teljesen kiürült, szétporladt. Szép lassan elhidegültünk egymástól a feleségemmel. Igazából nem is ismertem sem őt, sem a gyerekeimet... A munkamániám a Judittal való kapcsolatomra is rányomta a bélyegét. Egyértelműen látom, hogy csak akkor működik a házasságunk, ha helyes a sorrend: az első az Úr, aztán a család, s utána jöhet minden más, a munka is. Ha ezt már az előző házasságom alatt is tudtam volna, biztosan nem váltunk volna el. |
||
| Mit jelent ma az Önök számára a Seholsziget Élménypark? | ||
| Judit: Lényegesen más értelmet kapott, mint a megtérésünk előtt. Noha a segítő szándék bizonyos fokig korábban is bennünk volt, szolgálattá csak mostanra vált számunkra. Eredetileg az motivált bennünket, hogy láttuk a sok rohanó, városi szülőt, és szerettük volna, ha a gyerekeik révén ők is közelebb kerülhetnének a természethez. Ma már inkább a teremtő Istenhez szeretnénk közelebb vinni őket. Nagy ajándéka az Úristennek, hogy ezt a munkatársaink zöme is így gondolja. Természetesen senkit sem kényszerítünk, hogy a táborainkban, rendezvényeinken részt vegyen az evangéliumi alkalmakon is. Az alkotóműhelyben azért ott látható a falon a heti ige... Az is jó, ha csak megakad rajta valakinek a szeme. János: Az élményparkból életparkot szeretnénk csinálni. A mi életünkben azzá lett, s ezt kívánjuk másoknak is továbbadni. Ez a sok minden itt a parkban önmagában semmit sem ér: csak tégla és fa. Mi tudjuk, hogy a szétesett kapcsolat, élet újraépülhet, hiszen mi is szétesett család voltunk. Azóta a család egységét, az összetartozás fontosságát hirdetjük minden hozzánk betérőnek. Judit: Nagyon sokat vagyunk együtt, s ebből számos konfliktushelyzet adódik, de rengeteget segít, hogy ma már nem ragaszkodunk görcsösen a parkhoz, nem ural bennünket. Amíg Isten engedi, úgyis működni fog. Csak tennünk kell a dolgunkat, és ha a parkról kérdeznek bennünket, szívesen beszélünk az életünkről, a hitünkről is. |
||
| Sz. Kiss Mária | Family magazin - 2011. május-június |
|