| Bemutatkozás |
Rólunk |
|||
ÚJSÁGÍRÓK TOLLÁBÓL |
|||
Lovas Nemzet Junior 2011. október |
|||
|
2009. március 2., hétfő |
|||
Seholsziget, az "életpark"
Pedagógusok, közösségvezetők, valamint nyári foglalkozás- és táborszervezők figyelmébe ajánlotta magát az elmúlt szombaton a nőtincsi Seholsziget élménypark. Valódi mesevilág nőtt ki a földből 15 hektárnyi - javarészt erdős - területen Nőtincsen, a Lókos-patak partján, erről személyesen is meggyőződhettek mindazok, akik ellátogattak a Seholsziget élménypark nyílt napjára. Az érdeklődők - a park vezetői, Lek János és Markó Judit kalauzolásával - megtekinthették többek között az indiántábort a jellegzetes sátrakkal, a wigwamokkal, az állatsimogatót, ahol a baromfi, a szamár és a kecske mellett díszfácánok, papagájok, s még egy láma is felbukkan. Mindezeken túlmenően lovarda is várja a látogatókat, amely kezdők és haladók számára egyaránt biztosít lovasprogramokat, az egyik termében pedig hagyományos népi eszközökből készült tárlat kapott helyet. A közelben van a kovácsműhely, amely részben a lovak patkolását biztosítja - akár kíváncsi szemek figyelmétől övezve is -, de a mesterség más válfajait is űzik benne. A lovaspályán pedig - bérletes lovasiskolai rendszer mellett - próbalovaglás keretében is megismerkedhetnek a lovassporttal az érdeklődők. Az állatok védőszentjéről elnevezett Szent Ferenc-kupola faragott oszlopai között - gyerekek és felnőttek részére - "foglalkoztató" létesült; amely konferenciák, tréningek, zártkörű rendezvények tartására alkalmas. Az innen nyíló alkotó műhely a nyári idényben rendszeresen ad helyt képző- és népművészeti kiállításoknak és konferencia típusú rendezvényeknek. A környék nevezetességei - így a nőtincsi tó, a nógrádi vár, a vadaspark, a bánki tó - élményvonattal tekinthetők meg. A szabadidő kötetlen eltöltését szolgálják a park területén több helyen elhelyezett pihenők, valamint egy különleges kosárhinta és egy izgalmas labirintus. A Seholsziget azonban nem csupán a szabadidő hasznos eltöltését szolgálja, a további lehetőségekrőlLoós Sándor lovász-mester tartott előadást, aki kiemelte: az, hogy az élménypark "életpark" is lett, annak köszönhető, hogy képesek voltak megmutatni a gyerekeknek, hogy mi az a hivatás: Egy lovas példáulcsak akkor kezdi Megérteni, mi is az a lovaglás, amikor már őszülni kezd a feje. - Ha valami könnyeddé tud válni, akkor jókedv is van, így örömtelivé tehető a tanítás. A mi felelősségünk, hogy a gyermek megismerhesse önmagát, választ találjon a kérdésekre: hová tartozom? Miért születtem a világra? Valamire minden ember hivatott, csak meg kell találnunk, hogy mire. A pedagógia nem más, mint példamutatás és helyzetbe hozás - zárta szavait Loós Sándor. Schveiczer Krisztián
Nógrád Megyei Hírlap |
|||
További írások a Seholsziget Élményparkról Seholsziget álomvilágában kószáltunk A Seholsziget Élménypark bemutatása - epulettar.hu oldalon Pillanatképek: Seholsziget Élménypark Nőtincs bemutatása - benne az élménypark - a Wikipedia oldalán Nardai Vivien és Fanni fotói Egy látogató írta blogjában a Vilmos vilaga.oldalon Hosszú hétvégénk képekben - fotók Kitti és Szonja blogján Majális seholszigeten - Cikk Kitti és Szonja blogán |
|||
GYERMEKI SZEMMEL |
|||
Lovas Ricsi: A nőtincsi kirándulás |
|||
Egyszer az iskolával elmentünk kirándulni Nőtincsre. Csütörtökön 10.00-kor indultunk. Mikor odaértünk nagyon meglepődtem. Bementünk a kapun. Bent voltak kacsák és csirkék. Volt két kicsi ló. Beljebb volt egy nagy kerek hinta, ami olyan anyagból volt mint a kosár. Alulról kellett belebújni és kint meg lökte valaki. Később felfújtak egy nagy gumi csúszdát, ami egy óriási bálnát ábrázolt és a szájaamin bele lehetett menni, lassan tátogott. Aztán megnéztük az állatokat. Volt láma, szamár, papagáj, fácán, nyúl és tengeri malac. Majd néztünk pár régiséget. Aztán lehetett vonatra felszállni, de én nem szálltam fel, mert nem akartam. Végül jöhettek az indián sátrak. Az egyikbe bele is mentünk. Aztán még maradtunk egy kicsit. Végül hazamentünk. Nagyon tetszett ez az érdekes és örömteli kirándulás. |
|||
Dávid Ádám: Seholsziget |
|||
Seholsziget dolgozói! Gratulálok, hogy ilyen csodás tábort sikerült létrehozni. Ez a tábor igazán a gyermekeknek van tervezve. Az állatok is nagyon szépek. Különböző országokból pompázatos madarak pici vagy nagy emlős állatok és az a hinta. Biztos sokat dolgoztak vele, de nagyon jó lett. És az a vonat! A söfőr bácsi is nagyon kedves és a vonatozás is fenomenális volt. Na és a sátras vendégházak, az se volt semmi és István bácsi is kedves volt. És még a többi dolgozó is kedves volt. Remélem idén még el tudok menni. |
|||